Kiválasztottnak éreztem magam

Véget ért a szeminárium és Bob Proctor kezdte összerakni a csomagját, mielőtt távozott. A színpad mellett, a közelében ültem és figyeltem, hogy mit csinál. Az elmémben még záporoztak az utolsó gondolatai, amiket a minket irányító paradigmákról, és a megváltoztatásukhoz szükséges tudásról mondott. A teremben jó páran lézengtek még, de sokan már kimentek kávézni. Néztem Bobot, és közben azt éreztem, hogy milyen hálás is vagyok, hogy itt lehetek most vele. Itt és most. Hogy érezhetem a jelenlétét, a nyugalmát, magabiztosságát és láthatom megtestesülni az eredményét is annak, amit tanít. Közvetlenül, általa.

Hirtelen megállt. Amikor épp indulni készült, visszalépett a táskájához. Körülnézett, végigpásztázta a jelenlévőket a teremben. Találkozott a szempillantásunk.
A táskájába nyúlt, elővett egy kis füzetet és valamit írni kezdett bele. 

Nem láttam, mi az. Becsukta a füzetet, majd odalépett hozzám és ezt mondta:
– Ez a kedvenc könyvem! Neked adom! Használd, és olvasd te is!
Megöleltem őt, és nagy boldogságot éreztem a szívemben. Úgy éreztem magam a teremben, mint egy kiválasztott. Sokan értetlen pillantásokkal néztek rám.
Bob pedig fogta a táskáját, és nemes békességgel, kivonult.

Utána még sokáig foglalkoztatott a kérdés: annyit beszélünk a vonzás törvényéről. A szemináriumon 50-en veszünk részt. Miért pont én voltam az, akihez odalépett? Nem tudom. De egyben biztos vagyok: Bob Proctor megváltoztatta az életem.