Új kihívás

Új kihívás

Az első blogbejegyzésemen megosztom veletek az új kihívást, amit választottam:

1 000 000 ELADOTT PÉLDÁNY A KÖNYVEMBŐL

Arra tettem fel most az életem, hogy a karitatív törekvéseim mellett önmagamra és a családom életére, jövőjére is odafigyeljek, hogy biztos megélhetési alapot teremtsek magunknak. Rájöttem arra, hogy az elmúlt 15 évben, Nail kisfiam halála óta minderről letettem, ami a saját vágyaimat, karrieremet, sikereimet illeti, feladtam a vállalkozásomat és egy vezető beosztásban lévő alkalmazott életét éltem. Okom semmiképp sincs panaszra, sőt, nagyon hálás vagyok az alapítványi munkámnak, hiszen rengeteg tapasztalatot és sok- sok nemzetközi utazást, élményeket és barátságokat köszönhetek neki, nem beszélve a fantasztikus családok és gyerekek megismeréséről és a célok megvalósulásáról, amiket szintén én álmodtam meg. Klassz dolog volt!

Most sem kívánok kilépni az alapítványból, csak úgy szeretném beosztani az időmet, hogy a az életem minden napján – ünnepnapoktól vagy hétvégéktől függetlenül – már ne napi 12 órákat tegyen ki ez a misszióm.

Lassan minden know how rendelkezésemre áll ahhoz, hogy egy működőképes rendszert építsek ki belőle, feltéve, ha a megfelelő pozíciókra meg fogom találni az oda illő munkatársakat is. Úgy gondolom, ez sincs már olyan messze.

Új küldetésem lényege, hogy megírok egy olyan bestseller könyvet, amelyből 2017 év végéig világszerte 1 000 000 példányszámot adnak el különböző nyelveken. Hiszem, hogy ez megteremti számunkra azt az anyagi függetlenséget és szabadságot, amely többek között ahhoz kell, hogyha bármikor orvosi ellátásra vagy külföldi műtétre kerüljön sor, mint Rinát kisfiam esetén, akkor ne legyünk többet kiszolgáltatva az anyagi problémáknak. Rinátnak 2017-ben, 16 évesen kerül majd sor a tervezett műtétjére, Angliában! A műtét és a rehabilitáció ára kb. 30 -50 millió ft között lesz.

Mire ide eljutunk, addigra a meg akarom és meg is fogom keresni ezt a pénzt! Ezt eldöntöttem.

Rinát korábbi történetéről a www.helprinat.hu-n olvashattok bővebben.

2017 év végéig a kihívásommal egyetemben 500 000 000 forint (2 000 000 USD) adományt is összegyűjtök az alapítványom Pillangó gyermekhospice Házára, hogy felépülhessen és megnyithassa kapuit még azon a karácsonyon. (Adományozni az alapítvány javára itt lehet, newhospice-os számlaszám kell Ibannal, swifttel és a paypal, payu)

A következő blogbejegyzéseimben arról olvashattok majd, hogy miként jutottam erre az elhatározásra és hogyan fogom megvalósítani a kitűzött célomat!
Készen álltok arra, hogy kövessetek?

Köszönöm a figyelmeteket!

Az üzenet elküldése sikeres volt!

A feliratkozás sikeres volt!