A kitartás teszt

Már hónapok óta olvasgattam az önképző, önfejlesztő könyveket, néztem a youtube-on a videókat. Egyre többször találkoztam azzal az információval, hogy Napoelon Hill könyvének a Kitartás című fejezete különös jelentőséggel bír. Hallottam Pongor Juhász Attilától már az Évindítóján, meg több mentoráltjától is, aztán láttam Bob Proctor egyik videójában is, hogy minden évben megcsinálják a Kitartás tesztet! Gondoltam, itt az ideje belevágni nekem is!

A könyv megvolt, sőt Napoleon Hill, Gondolkodj és Gazdagodj! című könyvével már kétszer is „közel kerültünk egymáshoz”, és mind a két alkalommal óriási hatással volt rám. (erről majd máskor írok) Nagy eredményekre inspirált anno, most mégis olyan távolinak tűnt.

Szóval elővettem a könyvet, kinyitottam a 9. fejezetnél, a Kitartásnál és olvasni kezdtem. Kb. 20 perc volt, mire befejeztem. Még aznap beszéltem a két legjobb barátommal, hogy nem lenne-e nekik is csatlakozni ehhez a kihíváshoz!? Egy fontos szabály van csak: ha egy napot is elhagyja valaki a feladatot, annak az illetőnek elölről kell kezdenie a 30 napot!

Mindketten igent mondtak, így belevágtunk.

Nagyon sok erőt adott a feladat során az, hogy nem csak egyedül csinálom, hanem ők is velem tartanak. Megbeszéltük, hogy aznap, amikor elolvasta valaki a fejezetet, küld a többieknek egy emailt, hogy túl van rajta. Így minden nap volt valaki, aki már reggel 6-kor elkészült az olvasással, mert egymást ösztönöztük arra, hogy ne adjuk fel! A kontroll és az egymásnak adott szó, rengeteg ösztönzést jelentett. Február 20-án fejeztük be ketten, a harmadik társunk pedig 3 nappal később végzett a 30 napjával. Jó érzés volt!

Mindezt csináltuk a külföldi utunk során, a képzéseink napján és az Agytröszt alatt is.

Még ott Egerszalókon, az Agytröszt alatt meghoztuk vezető társammal, Istvánnal a döntést arról, hogy felmondunk az eredményeket nem hozó munkatársainknak. Érdekes módon ő mondta ki először, és ez engem megnyugtatott. Jó érzés volt, hogy ennyire egy húron járnak a gondolataink, és azt is felemelő érzés volt tudni, hogy mindketten sikeres szervezetet szeretnénk létrehozni a Szemem Fénye Alapítványból. Egy igazán sikeres, anyagilag független civil szervezetet!

Amikor hazajöttünk négy embertől váltunk meg, akikre nem haragszom egyáltalán. Nem ez volt valószínűleg az életcéljuk. Talán ezért nem tudtak beletenni többet. Egy munkatársnak az elküldésén vacilláltunk és ezt el is mondtuk neki. Közöltük vele, hogy nagyon kedveljük őt, de az eredményei nem felelnek meg az elvárásoknak és egy ultimátum közös kidolgozásában gondolkodtunk. Kétszer is elmentünk vele hármasban ún. üzleti reggelire, amit reggel 7 órakor , még a munkaidő kezdete előtt tartok, hetente háromszor a legfontosabb vezetőkkel, vagy számomra fontos emberekkel, vagy az éppen aktuális problémákkal kapcsolatban, de nem tudta eldönteni, hogy mik a számára fontos prioritások a munkahelyi feladatkörét illetően. A harmadik alkalommal már el sem jött és benyújtotta a felmondását. A hír nem lepett meg, inkább csak azt gondoltam végig, hogy vajon tudja-e, hogy mekkora fejlődési lehetőséget hagyott fel a kényelmesebb és rövidebb út csalfa reményében. Persze ez már az ő problémája, így nem is töprengek rajta többet.

Én nem hiszek a rövidebb útban, a fájdalom- és küszködés mentes, az áldozatmentes útban! Szerintem fejlődés és siker csak a nagyon kemény, fegyelmezett és tudatos utat bejáró, fejlődni akaró, önmagát motiváló emberek számára lehetséges! És ennek a fejlődésnek bizony ára van!

A probléma ott kezdődik, hogy az emberek közül 100-ből 97 úgy gondolja, már épp eleget tett azért, hogy elérje a sikert. Hogy nem kell még többet, még jobban, még keményebben dolgoznia érte. Hogy megjár neki a pihenés, a betegszabadság, a prémium, a jó fizetés, a kényelem és a komfort. Megjár a  nélkül, hogy meg kelljen dolgoznia érte, hogy feláldozná hozzá a szabadidejét, a bulikat, a szociális és társasági életet, a kényelmet, a focimeccsek nézését stb.

Hát, el kell, hogy szomorítsam azt, aki így gondolja! Nem jár meg…

Sőt, nem is érheti el e nélkül.

Mert mindez a sikeres észjárás alapja. És csak a sikeres észjárás, szokások és a kitartás hozhatja meg a vágyott eredményeket.

Mondok egy példát.

Mióta elmentem az Agytrösztre – február 8-án, – nem kapcsoltam még be a TV-met. Nem azért, mert bárki megtiltotta volna, vagy ne tehetném meg, hanem azért mert mindezidáig nem tekintettem ezt fontosnak az életemben. Helyette olvasok, tanulok, önfejlesztő videókat nézek, vagy olyan emberekkel beszélgetek, és azokkal töltöm az időmet, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.

Hiszen nemrég megtanultam egy nagyon fontos dolgot, ami elhangzott az agytrösztön is, de olvastam Bob Proctor könyvében is:

ANNAK A 6 EMBERNEK VAGY AZ ÁTLAGA, AKIKKEL A LEGTÖBB IDŐT TÖLTÖD!

És én nagyon megválogatom azt, hogy kivel, mennyi időt vagyok hajlandó eltölteni.