Dubaji álom

Mintha nem lett volna elég, hogy az influenzával küszködtem már napok óta és nem éreztem túl komfortosan magam, az Agytröszt utáni hétvégén még egy kisebb baleset is történt velem. Tudtam jól, hogy egy figyelmeztetést kaptam a testemtől, hogy egy kicsit most már lassítsak a tempón, így hát vettem az adást és többet maradtam otthon, és az ágyból dolgoztam a rá következő két hétben. Az történt, hogy vasárnap este, amikor a heti feladatok tervezésével végeztünk 11 óra magasságában és elhagyni készültünk az irodánkat, belenyilalt a derekamba egy hasító, égő fájdalom. Azonnal odakaptam és kisántikáltam az autókig. Két napig úgy aludtam, hogy sírni tudtam volna a fájdalomtól. Semmilyen testhelyzet nem segített a hátfájdalmamon. Tudtam, hogy a fájdalom csak átmeneti és valami oka van ennek a szituációnak is, így elfogadtam a helyzetet és átalakítottam a tervezőmet. A heti két konditermes edzésemet lemondtam, és az irodai munkámat is csak fél órákra – órákra sűrítettem, akkor is csak úgy, hogyha nem kell állnom vagy lépcsőt mászkálnom nap közben. Minden egyéb teendőt pihenés közben, az ágyamból láttam el. Laptop az ölemben, könyvek mellettem. A derékfájásom két nap múlva megszűnt, viszont helyette a bal csípőmben éreztem nagy fájdalmat, amely kisugárzott az egész combomba és nagyon kellemetlen érzés volt, főleg, ha fel kellett kelni. Kértem időpontot egy csontkovácshoz, aki a negyedik hívásra sem vette fel a telefont és az sms-emre sem válaszolt. Orvoshoz még nem akartam menni. Próbáltam hasznosan, a családommal tölteni ezt az időt, és pozitívan gondolkodni, az új céljaimra koncentrálni, mialatt otthon nyomtam az ágyat. Vezető kollégámmal folyamatos internetes kapcsolatban voltunk és minden nap személyesen is beszéltünk. Úgy kb. egy hét után enyhülni kezdett a fájdalom, amit magamnak „idegbecsípődésnek” diagnosztizáltam. Tudtam, hogy a fizikai teljesítőképességem a határaihoz ért és kimerítettem a szervezetem. Elkezdtem vitaminokat szedni, egészségesebben táplálkozni és pozitív gondolatokkal támogatni magam. Fontos követni a testünk jelzéseit, és elfogadni, ha változtatnunk kell a körülményeken. Mégis lehet mindezt úgy tenni, hogy közben a számunkra fontos dolgokat nem hagyjuk ki, és nem adjuk fel! Hamar rendbe is jöttem. Közben ezt az időt arra is használtam, hogy az Agytröszt során megfogalmazott, égő vággyal akart célomon dolgozhassak. Számtalan alkalommal hallottuk az ottani négy napban a kérdést, hogy de „Mit is akarsz valójában?”. És én tudtam, éreztem, hogy akarok valami újat, valami mást is az alapítványi munkám mellé. Pár nappal a londoni utunk előtt a youtube-on böngésztem, hogy sikeres emberekkel kapcsolatos inspiráló hanganyagokat hallgassak meg. Megakadt a szemem egy dubaji milliárdos történetén. Úgy éreztem, hogy ez a videó nem véletlenül került a szemem elé.