Tartozz a győztes csapatba!
Tartozz a győztes csapatba!
A hosszú hétvége során egy teljes napot a céges folyamatok megtervezésével, a honlap fejlesztéssel és a facebook csoport létrehozásával töltöttem. Mindeközben rengeteg anyagot olvastam és dolgoztam fel magyarul és angol nyelven is.
Nagyon jó érzés látni azt, ahogy egy álomból célt faragtunk és elkezdtük a lépésenkénti megvalósulását. Mindezt néhány napja egy panel lakás íróasztala mellől kezdtem el. Fontosnak gondoltam, hogy ti is láthassátok a folyamatot.
Esténként és reggelenként, valamint a hétvégén is komoly mennyiségű munkát fektettem az önképzésünkbe. Én magam mániákus önfejlesztő vagyok, már a 80-as évek végén menedzser típusú könyveket olvastam és teszem ezt minden nap, amikor csak tehetem.
Közben elkezdtem a könyvemen is dolgozni. Olyan sok energiát és töltést ad a tudat és a kihívás, hogy reggelente vidáman, optimistán és bizakodóan kezdem az új napot. Könyvet írni jó! Látni, ahogy a gondolataidból rend lesz és egy sorokba rendezett, történetet hozol létre, igazi alkotási folyamat.
Érdekes módon, vannak néhányan, akik nehezen fogadják el azt a helyzetet, hogy az alapítványi munkám mellett önálló vállalkozást is indítunk, amelynek a sikeres élet a fő motívuma. Megpróbálnak intrikákat, mítoszokat szőni e köré és véleményüknek hangot is adnak. Természetesen nem várom, hogy mindenki egyetértsen velem, de jól tudom, hogy a vélemény a legolcsóbb dolog a világon! Ajánlom nekik nagy szeretettel könyvem első fejezetét, amelynek alcíme: Rinyálók kíméljetek, avagy tartozz te is a győztes csapatba!
Merthogy azokhoz szólok, azokat akarom tanítani és fejleszteni, akik hozzám hasonlóan, jövőorientált módon gondolkodnak az életükről, és szeretnének jobbak, többek, bölcsebbek és tudatosabbak lenni. Magyarul: vágynak a sikerre!
Ha te is úgy érzed, hogy sikeres szeretnél lenni, és meg tudod nevezni azt a két területet, amelyben szívesen vennél segítséget, írd meg a facebook oldalunk kommentjében!
Az érdekel tehát, hogy mi lenne az a két dolog, amihez, ha jobban értenél vagy segítséget kapnál hozzá, úgy érzed sikeresebb, boldogabb ember lennél!
Köszönjük!